Lukács Borbála

Munkahely: PhD hallgató, MTA TTK Agyi Képalkotó Központ Neurokognitív Fejlődés Kutatócsoport; ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Doktori Iskola

Végzettség: pszichológus

Kutatási téma: A doktori témámhoz kapcsolódóan zenei képességek vizsgálatával foglalkozom. A gyermekkori zenei észlelés és produkció életkori jellegzetességeinek feltárása mellett a zenetanulás lehetséges, kognitív képességekre gyakorolt jótékony hatásait vizsgáljuk. Jelenlegi kutatássorozatunkban több speciális, emeltszintű ének-zenei osztályban három éven át követjük első osztályos gyermekek zenei, általános intellektuális, nyelvi, társas képességeinek fejlődését, illetve elektrofiziológiai módszerekkel a zene és beszéd észlelésének automatikus feldolgozási folyamatait kutatjuk.

Zenei érdeklődés: Mindig is nagyon szerettem a zenét, s hatéves óvodás lehettem, amikor zongorázni kezdtem. Az első osztályt zenetagozatos általános iskolában kezdtem el, ahol furulyázni tanultam és az iskola kórusának tagja lettem. Kilenc évesen kezdtem el fuvolázni, amit néhány év egyéni hangszertanulás után egy fiatalokból álló, könnyűzenét (pl. filmzene, blues, ragtime) játszó fúvós big bandben folytattam egészen a gimnáziumi évek végéig. Ez időben kedveltem meg a közös zenélést, és a társaság nyújtotta együttes élmény miatt azóta is a zenélésnek ezt a formáját kedvelem a leginkább. A tanulmányaim miatt hosszú ideig háttérbe szorult a zene. Nagy öröm számomra, hogy pszichológusként a zenélés lehetséges pozitív hatásait kutathatom, s így még a munkám során is a legkedvesebb hobbimnak hódolhatok. Hálás vagyok a Chemical Singersnek, hogy 2016 őszén befogadott, s az együttes tagjaként újra énekelhetek és kórista lehetek.

Egyéb szabadidős tevékenység: zenehallgatás, olvasás, filmnézés, DIY tevékenységek